A falu történetének, kialakulásának és fejlődésének meghatározó tényezője a Vág folyó. A folyó latin neve – Vagus – bolyongót, szertebarangolót, csatangolót, nyugtalant jelent, ami arra utal, hogy gyakran változtatta medrét, befolyásolván a falu határait és lakosainak életét. Valamikor a régi időkben – 11. -12. század – a Vág a falu felett, a mai víztározó környékén talán két ágra szakadt, az egyik a mai Deákin, Pereden és Zsigárdon folyt keresztül a másik Vecsét és Vágsellyét érintette. Az így keletkezett szigeten, melynek neve a régi okiratokban terra Wag – „Vág szigete” – terülhetett el községünk. A területről a pannonhalmi Szent Márton bazilika és monostor 1002-ben keletkezett, I. István által kiadott alapítólevélben esik az első írásos említés. A levél utolsó sorában olvasható a „terra Wag” megnevezés, mely alatt a mai Deáki, Vágkirályfa, Vágsellye és Pered mai kataszterének egy része értendő. (,,Az Úr megtestesülésének 1001, esztendejében, a 15. indikcióban, Istvánnak, a magyarok első királyának második évében íratott és átadatott ez a kiváltságlevél. … Ezeket a falvakat nevezte meg Sebestyén érsek és Csaba ispán a templom felszentelésekor: Halászok, Füzegy, Bálványos, Tömörd, Himód, Wisetcha, Varsány, Murin, Kortó, Vág. “)
Szent László korában, 1093-ban a Vág nevű birtokról feljegyezték, hogy jó gyümölcsöse, 2 tava, erdője, hat kápolnája és hét malma van. A Wag szónak, mint területnek, településnek, falunak megjelölésével a 13. század első feléig találkozunk. A Wag nevű területet később Salának hívták. Erről egy 1239-ben kelt oklevélből szerezhetünk tudomást, ez ugyanis szó szerint leírja, hogy Salát Szent István és Szent László idejében Wagnak nevezték.
A tatárjárásnak – 1241-1242 – minden bizonnyal községünk is áldozatul esett, hiszen ennek csak néhány megerősített vár tudott ellenállni. Az ország újjáépítése IV. Béla király nevéhez köthető. Az ő megbízásából Albeus nyitrai főesperes részletesen összeírja a pannonhalmi apátság birtokait. Ebben az összeírásban említik a környéken élő jobbágyok neveit is, többek közt a következőket: Omoch, Hozug, Cheme, Leurinc. Magáról a községről „Eclessia in honorem betae Elisabeth”, tehát mint Szent Erzsébetnek felszentelt egyházközösség néven történik az első írásos említés egy a IV. Béla által 1251-ben kiadott okiratban. (,,Item contulimus eidem Monasterio in Schypis villam saxonum aput ecclesiam sancte Elysabeth cum terris et omnibus prouentibus ... Item uolumus, vt dicti hospites in eadem villa sancte Elisabeth commorantes secunda feria forum habeant liberum et consuetum, prout hactenus habuerunt.”) IV. Béla 1252-ben az újonnan alapított túróci premontrei kolostornak ajándékozott jelentős birtokokat, környékünkről Sellye, Királyfa, Hosszúfalu és Pered településeket. (Ez a prédium 5 ekealja mindenünnen körülhatárolt földből áll, s van 2 malma és még több malomépítésre alkalmas helye. A határos falvak Séllye, Galánta, Taksony, mindkét Szeli és Pered.)
Mindenképpen felül kell bírálni azon téves állításokat, melyek szerint községünk már 1113-ban megjelenik a korabeli okiratokban Crali néven, ez a megnevezés ugyanis Horná Kráľová (Felsőkirályi) településre vonatkozik. Sajnos még az 1332-ben írásban megjelent Villa Regis helységnév sem a falunkra utal, hanem a Romániában található Magyarkirályfalvára.
Az 1526-ban bekövetkezett Mohácsi csatavesztés után az ország három részre szakadt. Községünk az I. Ferdinánd által irányított Magyar Királyság része maradt. Egy 1599-ben készült összeírásban Királyfalva a következő szolgáltatásokat volt köteles nyújtani: „karácsonykor telkenként kappant és két kalácsot adnak; húsvétkor közösen 1 borjút és 1 sajtot, telkenként tojásokat. 3 malom vagy malomhely után Szt. Márton körül pénzt és ludat adnak. Jobbágyok telkenként 6 napot aratnak, kettőt kaszálnak és gyűjtenek, annyit hordanak, amennyi szükséges.”
Az 1570-ben készült Zniói uradalom vagyonösszeírásában, melyet Verancsics (Veranchich) Antal esztergomi érsek készített Kyralfalva néven szerepel a falu, és ebben az időben csak 1 malom működött a Vágon. Verancsics halála után Radecz István igazgatta a birtokokat, majd a jezsuiták kezébe kerültek. (1616 és 1637 közt maga Pázmány Péter birtokába kerül az uradalom.)
Feltételezhetően 1576-tól a község török kézre kerül és az Érsekújvári vilajethez (vilajet – a törökök által kialakított kerület vagy tartomány) csatolják. A török adószedők összeírásában 1664-ben Királ Falva néven szerepel, és ugyanez a jegyzék 22 itt élő család 30 adófizetőjét említi ( Kelemön János, Tót István, Csíszár György, Bíkis Miklós stb.) A község határában egykerekű vízimalom működött.
1661-ben a Provetus Ecclesiae et Parochiae Sellyensis post ejectionem paereticorum anno 1661 consignati című okmány a vágsellyei céhek kötelességei között említi, hogy tagjaiknak részt kell venniük a vágkirályfai keresztúti körmeneten. A falu ezidőben hat malmot működtetett a Vágon, ezek mind az apátság tulajdonát képezték, a molnárok csak bérelték őket.
Habár a törököket sikerül kiűzni az országból, az emberek elégedetlensége mégis fokozódott, „köszönhetően” a Habsburg császároknak. Az ellenük kirobbant felkelések nem kerülték el községünket. 1680-ban Thököly Imre csapatainak a főhadiszállása volt itt, majd az 1703-ban kitört Rákóczi szabadságharcban részvevő kurucok szállták meg Vágkirályfát.
A község anyakönyvét Catalogus baptizatorum néven 1693. június 29-től vezették.
Az 1715-ös összeírás szerint 19 család élt a faluban és három malom működött a Vágon. Az adózók közt a következő személyek szerepelnek: Andreas Mihalovics; Joannes Kosztolanyi; Georgius Morovics; Georgius Szappanos; Joannes Vincze; Michael Molnár; Joannes benyes; Gregorius Thót; Stephnaus Kovács; Michael Thót; Stephanus Szabó; Michael Gröredi; Michael Pap; Sephanus Csismadia; Mathias Kasovár; Begedi; Stephanus Rimeczi; Stephanus Vargha; Gregorius Eötvös.
1773-ban Mária Terézia feloszlatja a jezsuita rendet, és a rend birtokait abba az egyetemi alapítványba sorolta be, melyeknek jövedelme a budai illetve a pesti egyetem működésének költségeit volt hivatva fedezni.
Vályi András Magyar Országnak leírása című 1799-ben kiadott művének második kötetében a következőképpen jellemzi a falut: „Királyfalva: Tót falu Nyitra Vármegyében, földes Ura a Tudományi Kincstár, lakosai katolikusok, fekszik Sellyéhez nem messze, határa meglehetős, 366 réttye, legelője elég van, a Szeredi só házaknál pénzt kereshetnek, fája kevés, Vág vize ellen költséges töltéseket kell tartaniok.”
Az 1848 – 1849-es magyar forradalom és szabadságharc a jobbágyok számára meghozta a jobbágyság eltörlését, a földesurak sorra adták bérbe földjeiket. A peredi csata idején a honvédcsapatok minden bizonnyal átvonultak Vágkirályfán is.
Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geográfiai szótára című munkájában a következőképpen jellemzi a falut: „Királyfalva (Vágh), Nyitra m. magyar falu, Séllyéhez 1/4 órányira, a Vágh jobb partján, Pozsony vmegye szélén: 974 katolikus lakos. Határa róna, jó buzatermő; sok zabot, kölest, kukoriczát termeszt. F. u. a pesti egyetem. Ut. p. Érsekujvár”.
Malmokat továbbra is működtettek a Vágon, sőt egyre nagyobb számban, 1871-ben már 29 molnár és 19 segéd dolgozott a vízimalmokban.
A Vág által okozott árvizekről nagyon sok feljegyzés olvasható a régi iratokban. (A legnagyobbak: 1656, 1659, 1668, 1737, 1758, 1813, 1829, 1831, 1835, 1837, 1844). Az árvizek okozta károk megelőzésére 1888-ban megalakult a Vágjobboldali ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. A társság 71,5 km gátat épített fel Csepenytől Gútáig.
Az 1914-ben kitört I. világháború 58 emberéletet követelt: Babós József, Babós Vitál, Benes Lajos, Benes Menyhért, Bergendi Éráz, Bergendi Éráz, Csemez Domokos, Csemez Ferenc, Csernyánszky Vilmos, Csizmadia Ambrus, Csizmadia Alfonz, Forró Ambrus, Hambalkó Péter, Karvai Jakab, Kaszás István, Kaszás János, Kiss Géza, Kiss Vendel, Kocsis Antal, Kocsis Vitál, Kovács Jánosa, Kovács Károly, Mihályfi Ferenc, Mihályfi Szilveszter, Molnár József, Morovics Alajos, Morovics Bálint, Morovics Fábián, Morovics Flórián, Morovics Károly, Morovics Lipót, Morovics Vendel, Papp János, Papp Kázmér, Pikler Győző, Pozsonyi Anzelm, Pozsonyi Imre, Pozsonyi László, Pozsonyi Lázár, Pozsonyi Péter, Putyera Lénárd, Rajj Ambrus, Pajj Lajos, Sandula Béla, Szappanyos Béla, Szetyinszky István, Szetyinszky József, Szőcs Kázmér, Szőcs Vitál, Tóth Aladár, Tóth Éráz, Tóth János, Vadkerti Ádám, Vadkerti Boldizsár, Vadkerti Mátyás, Vadkerti Anzelm, Vedrődy Károly, Vincze István.
A magyarok lakta Vágkirályfát az egész Felvidékkel egyetemben az 1918. október 28-án megalakuló Csehszlovák Köztársasághoz csatolják. A falu hivatalos megnevezése ebben az időben Vágkiráľfa volt, majd 1928-ban Kráľová nad Váhom-ra változtatták. 1933-ban megkezdik az új iskola építését, a világhírű építész Milan Michal Harminc tervei alapján (ő volt a Szlovák Nemzeti Múzeum tervezője is). 1936-ban szólalt meg a községben az első telefon.
Az első bécsi döntést követően, 1938 novemberében Vágkirályfát visszacsatolják Magyarországhoz.
Az 1939-ben kitörő II. világháborúban ötven lakos vesztette életét: Babós József, Benes Ferenc, Benes János, Benes Lénárd, Bergendi Vitus, Császár József, Csemez Jenő, Csizmadia Ambrus, Csizmadia Ambrus, Csizmadia József, Csizmadia József, Danajka József, Glauber Árpád, Glauber Vilmos, Glauber Gizella, Hambalkó Flórián, Jablčník Ferenc, Jablčník Ferenc, Karvai Jakab, Kiss István, Kiss József, Kmetyó Ferenc, Kocsis Albín, Kocsis Mátyás, Kocsis Miklós, Kulina Bertalan, Molnár Sándor, Morovics Ferenc, Morovics János, Morovics László, Papp András, Papp Pál, Pikler Ambrus, Pikler Gellért, Pozsonyi Ferenc, Pozsonyi József, Pozsonyi Lajos, Rajj Jenő, Szedlák Antal, Szedlák János, Szedlák József, Szetyinszky István, Szetyinszky János, Spalek László, Szőcs Ferenc, Tóth Éráz, Tóth József, Vadkerti István, Vadkerti Mátyás, Vincze Gábor.
1945. májusában a falut újra Csehszlovákiához csatolják, lakosai magyarként jogfosztottá válnak, a magyar iskolát bezárják. 1947-ben 68 magyar családot telepítenek ki a cseh határvidékre kényszermunkára és kilenc családot Magyarországra. A Csehországba deportált lakosok kivétel nélkül hazatérhettek, a többiek nem.
Oláh Hajnalka, magiszter
